Hogyan írjuk meg a weblap szövegét úgy, hogy a látogatók elolvassák?

Az Internet használók elenyésző százaléka olvassa el a weblapokat, inkább csak átfut a szemük az oldalakon, az első bekezdésekből egy-két kifejezést megragadva. Mégis van néhány szempont, amit figyelembe véve javíthatjuk a weblap olvasottságát.

A Internetes oldalunk látogatói nem olvassák el a weblapok szövegét szóról-szóra. Az alapos olvasás nagyon ritka, különösen a vásárlások előtti kezdeti információgyűjtés szakaszában, amikor a leendő vásárló számba veszi a lehetséges beszerzési forrásokat. Persze akadnak olyanok is, akik többet olvasnak, de a legtöbben alig.

Mit tehetünk, hogy átadhassuk üzenetünket?

  • Az első két bekezdésben szerepelnie kell a legfontosabb információnak, amit mondani akarunk. Annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy weblapunk látogatói ezekbe fognak beleolvasni, az első bekezdésbe többen, mint a másodikba.
  • Kezdjük az alcímeket, a bekezdéseket és a felsorolásokat a legtöbb információt hordozó szavakkal, kifejezésekkel, ami felkelti a weblap látogatóinak az érdeklődését. Minden bekezdésben az első egy-két szó sokkal nagyobb figyelmet kap, mint a többi.

Általános magatartási forma, hogy a látogató szemével átfutja a lap szöveges részének első bekezdését, majd esetleg a másodikat, ezután az oldal aljáig pásztázva belepillant a címsorok és a bekezdések elejébe. Ha az első bekezdések csak általános formaságokat tartalmaznak, ne számítsunk arra, hogy udvariasságból végigolvassák a mondandónkat. Ha nem térünk egyből a lényegre, látogatóink nagy része nem veszi a fáradságot, hogy tovább olvassa weblapunk szövegét.

Tördeljük gondolatinkat kisebb egységekre. Az egybefüggő, hosszú szövegrészek kevésbé olvasottak, mint ha ugyanazt alcímekkel tagolva, rövid bekezdésekben fogalmazzuk meg.

Egy jó kép felér ezer szóval!

A szöveg tagolására és üzenetünk átadására nagyon jól használhatóak a képi illusztrációk. Vegyük figyelembe, hogy a képek – és különösen az emberi arcot tartalmazó fényképek – vonzzák a tekintetet. Ezért ha a kép fölé helyezünk el egy címet, azt gyakran nem olvassák el az emberek, míg a kép alá írt információt sokkal gyakrabban.

Ha magyarul, vagy az európai nyelvek valamelyikén készítjük weblapunkat, akkor a leggyakoribb pásztázási irány a balról jobbra és a fentről lefelé. Így ha egy képet egy bekezdés mellé balra igazítva teszünk, többen olvassák el az adott bekezdést, mintha jobbra igazítjuk, mert a képet látjuk meg először, és ezután nagyobb valószínűséggel folytatja szemünk az útját lefelé a következő bekezdés elejére.

Összegezve: a legfontosabb, hogy ne számítsunk arra, hogy weblapunk látogatói tüzetesen átolvassák a teljes weblapot, inkább arra, hogy vetnek néhány pillantást az oldalra, és ha valamit érdekesnek vagy számukra fontosnak találnak, azt a részt kicsit alaposabban megnézik.

A témával kapcsolatos ajánlott linkek:
http://www.fabio.hu/weblap-keszites-cikkek
http://www.useit.com/alertbox/reading_pattern.html
http://www.carnation.hu/hirl_cikk.php?id=47&cid=1